A tegnapi napom is azzal telt, hogy másra sem tudtam gondolni. Csak rá és arra, ami történt, történhetett. Este viszonylag korán hazajött, megöleltük, megcsókoltuk egymást. Érkezéskor a ruhája füst szagú volt. Ez nem meglepő, tél van, sokan tüzelnek fával. De ő autóval jár, nem sétál vagy várakozik az utcán. Meg is jegyeztem, de nem bántóan vagy gyanakvóan. Nem nagyon mondott rá semmit, nem feszegettem a témát. Lehet találkoztak, beszélgettek...

Viszonylag kellemesen telt az este, nyugodtan. 

Jött az éjszaka, felébredtem, gondolkodtam. Nem tudok másra gondolni, csak ez forog az agyamban állandóan. Mindig felelevenítem azt az "elcsípett" üzenetet, és ilyenkor újra és újra magamba roskadok. Végigpörgetem az agyamban az üzenet szavait, próbálom bemagyarázni, hogy azok csak szavak, nincs mögöttük tartalom, cselekedet. De nem, nem megy, van mögöttük, biztos vagyok benne. Csak úgy nem ír az ember olyanokat, ezek megtörtént esetek lehetnek. És hát ki tudja, mióta és még meddig.

Reggel ébresztettem, az ölembe ült, átölelt. Nem tudtam megállni, elmondtam, szerintem van valakije és megcsal engem. Kiakadt, azt mondta nincs senkije, szeret és hagyjam már ezt a témát. Nem tudja mit kéne tenni, bizonytalan. Hát még én... Neki is kellemetlen lehet. Fél attól, hogy én állandóan ezen fogok lovagolni. Persze, hogy rossz neki, én sem nagyon bírnám, ha minden nap ezt vágnák a fejemhez, főleg akkor, ha még igazat is mondanak és szembesülnöm kéne a csalárdságom tényével.

Egyből a munkahelyét hozta fel védekezésül, sok negatív dolog éri, ami rányomja a bélyeget a napjára és emiatt viselkedhet úgy ahogy. Illetve említette, hogy nekem kéne sokat változnom, mert van ok és okozati összefüggés. 

Azt mondja, igazán szeret...

Észrevettem, hogy olyan dolgok egyáltalán nem érdekelnek, amik eddig igen. Nem tudok elolvasni egy cikket sem, nem érdekel szinte semmi, nem tudok dolgozni, enni is úgy ahogy. Le vagyok nullázva, idegileg és lelkileg egyaránt.