A teljesség igénye nélkül próbálom leírni, de érthetővé tenni a történetemet. Gondoltam - mint korábban mások is - kiírom magamból, mert úgy érzem talán segít és nem őrülök bele.

Nem tudom, ennél van-e rosszabb dolog egy párkapcsolatban, mint ami feltehetőleg velem, velünk történt. Biztos van, biztos másnak más jelent nagyobb problémát, valaki könnyebben, lazábban kezeli. Sok mindennel sajnos, nem sajnos, én is így vagyok, de ezzel pont nem.

Nős férfi vagyok, családdal, gyerekekkel, házzal, autókkal, rendezett anyagiakkal. Ezzel nem büszkélkedni, villogni szeretnék, de úgy gondolom, szükséges információ. Például megérthető, hogy nem a mindennapi güri vagy kilátástalanság vezetett idáig. Rólam még annyit, biztos sok rosszat adtam a feleségemnek, nem becsültem meg, nem törődtem vele, a lelkével sem, nem beszélgettünk, de hűtlen nem voltam.

Talán egy éve lehetett, amikor a munkahelyén új pozícióba került. Akkoriban kezdett megváltozni. Makacs, befordulós jellemű vagyok, ha bánt valami, nem mondom el, inkább duzzogok, végső esetben pedig sértő megjegyzést teszek. Ez gondolom a hónapok, évek során azért kiakasztja rendesen a partnert, ezt elismerem.

Szóval jöttek az új frizurák, kozmetikus, fodrász, rengeteg új ruha (hetente több), új cipők, tornázás, szerelmes számok hallgatása, amiket világ életében utált, furcsa lábnyomok az autószőnyegen, későn hazajárás munkából, teljesen "kigyomlált" mobil (SMS), feszült, arrogáns viselkedés, még a gyerekekkel is.

Ezek alapján összeállt a kép, szerintem ebből ha a negyedét veszem, már az is sok. Persze még mindig lehet azt mondani, ez semmi, de nekem sok volt. És az is, hogy olyan megjegyzéseket tett, amiket azelőtt soha, gyakorlatilag szavakkal alázott meg. Persze erre megsértődtem, nem beszéltem, bezárkóztam, azt hittem, ezzel elérek valamit. Hát nem.....

Pár hónapja borult először a bili: egyik reggel nagyon sietett dolgozni, én otthon voltam. Kérdőre vontam finoman, de csak elhessegette a témát, nem is siet, stb. Aztán várt egy kicsit és elment. Egy-két nap múlva megmondtam mi a gondom, de megnyugtatott, szó sincs ilyenről.

Azóta telnek-múlnak a hónapok, talán kicsit jobb is lett a viszonyunk, szoktunk ölelkezni, megfogni egymás kezét, csókot adni. Sajnos az én hullámzó kedélyállapotom, valamint féltékenységem miatt rendszeresen a rabja leszek a megcsalás gondolatának, ilyenkor megint bezárkózom, duzzogok, nem beszélek, sértegetek. Így telik el 2-3 nap, utána kibékülünk és jön minden újra.

A hétvégéket együtt töltjük, de ilyenkor mindig úgy érzem, hogy nem akar otthon lenni, hogy nem akarja hogy én otthon legyek. Korábban meg is jegyeztem neki többször is, amikor elmentem valahova hétvégén, hogy legalább nem vagyok otthon.

A második bili: Nemrég a közösen használ bekapcsolt számítógépen láttam egy üzenetet. Egy kollégájával levelezett (hétvégén), valami ilyesmit: "hiányoztál, örülök hogy rám gondolsz ilyenkor is, most nincs itthon (ez lennék én), ha ide jönnél akkor megölelgetnélek".

Nem tudom ezt az érzést leírni, mert leírhatatlan. Talán hideg zuhany, vagy összedőlt a világ? Ezeknek a hatványa és plusz még ezer atombomba.

Este, amikor hazajött munkából, már látta rajtam, hogy gond van. Kérdezte, mi a baj, az ölembe ült. Kifakadtam, elmondtam, hogy szerintem van valakije, ezen vagyok kiakadva. Persze támadott, hogy ez nem igaz, én vagyok a hibás, mert nem foglalkozom vele, meg sem kérdezem, mi történik vele bent, stb. Éjszaka nem aludtam, reggel ölelkeztünk, csókolgattuk egymást, megkérdeztem van-e valakije, de azt mondta, nincs. A véletlenül elcsípett üzenetet nem említettem.

A napom egy trágya volt, egész nap erre gondoltam, képtelen voltam bármit is csinálni. Ilyen történeteket olvasgattam, próbáltam valamit keresni, egy szalmaszálat, ami segíthet vagy megnyugtat kicsit. Nem sikerült.....Este megint jött haza, megint kifakadtam. Nem agresszíven, de elmondtam megint, hogy mit érzek, hogy hány jele van és hogy szükségem van elmondani ezt a helyzetet, állapotot valakinek, konkrétan pszichológusra gondoltam.

Erre a válaszok:

*nem érdekelnek a jelek amiket te látsz rajtam, egyik sem!

*ócska munkád van, egész nap ilyeneken agyalsz!

*váljunk el!

*nem is kellett volna összeházasodnunk!

*nem fogok elmenni párterápiára!

*És tett még egy megjegyzést, hogy ezt (azaz Őt, magára értette) már lesheted.

Összességében letámadt, rám kent mindent, sőt megadta a kegyelemdöfést is. Akkor leültem és néztem magam elé, mást képtelen voltam tenni. Azon gondolkodtam már, hova kell költöznöm, hogyan válunk el, mi lesz a srácokkal.

Egy fél óra múlva én mentem oda hozzá, megérintettem a kezét, beszéltem hozzá. Először kicsit elutasító volt, de pár mondat után beült az ölembe és átölelt. Nagyon jól esett, de iszonyatos kétségek között voltam és vagyok azóta is. Mondtam, oldjuk meg valahogy, akár radikálisan. Az ölemben ülve, csendben elsírta magát, potyogtak a könnyei. Nem szóltam semmit, de akkor vártam, hogy talán felfedi a titkát. Nem mondott semmit, ölelt, csókolt egész este. 

Éjszaka megint alig aludtam, másnap reggel az ölembe ült, átölelt, csókolt. Mondta (persze nem magától), hogy szeret. Ismét megkérdeztem, van-e valakije. Erre kicsit felindultan válaszolt: hányszor mondjam, hogy nincs. Mondjuk annak fényében, amit az üzenetben olvastam korábban, számomra kicsit sántít a dolog. Vagy csak én lennék rögeszmés és talán csak valami jó barát, akivel lehet beszélgetni, vagy egy nyomulós kolléga, akinek még ellenáll, vagy nem?

Neki is nehéz lehet, látszik, neki is rossz ez a helyzet. Rossz párkapcsolat velem, közös háztartás, gyerekek, de ott van a harmadik is. Ki tudja, feladja-e?

Nem lehetek biztos az igazamban, csak Ő tudja, de nem mondja, vagy nincs mit. Számomra az bele is férne (ugyan nem esne jól), hogy másokkal beszél, akár olyan dolgokról, amik kicsit meredekek. Azért ismerem a férfiak mentalitását, és nem magamból indulok ki. Van elég sok olyan, aki egyből próbálkozik, ha bejön-bejön alapon. Aztán lehet, sőt biztos, mástól kap kedvességet, bókokat és belegondolni sem merek, hogy még miket.

Volt már válságban a kapcsolatunk, többször is, de soha nem gondoltam volna, hogy pont ilyen miatt, hogy ilyen velem megtörténhet.

Nehéz lenne ezen túllépni, de nagyon szeretnék. Nagyon szeretném, hogy megoldódjon a problémánk, hogy rendeződjön a kapcsolatunk, de úgy érzem, a tiló a nyakam felett van....

Szívesen várom a hozzászólásokat!